Seite wählen

A négy tagból álló együtt tagjai már több mint egy évtizede ismerik egymást, ugyanabba a gimnáziumba jártak, ahol együtt is zenéltek. A düsseldorfi magyar napok most újra összehozza őket. A távolság ellenére sem hátráltak, barátságuk és kitartásuk ebben is megmutatkozik, hiszen egy tagjuk, már jó ideje Németországban él.
Mindannyian a Marczibányi téri Kodály Zoltán Gimnáziumába tanultak, ahol az éneket és zenét a Kodály módszer szerint oktatták és a fiatalok az iskola kórusában tudták kibontakozni tehetségüket.
A zenekar tagjai a Düsseldorfi Magyar Napokra folklore és modern dalokból álló repertoárral készülnek, amely Acapella részeket is tartalmaz.