Seite wählen

Galéria

2019

Csütörtökön sejehaj…

Kisült az első lángos, mint mostmár tudjuk Németországban előfordul, hogy porcukorral, vagy nutellával kérik.

A színpadon a Budapest Chicks kezdett, magyar pop- és népdalfeldolgozásokkal, tánccal, majd a Flaskabanda húzta rá a nótát. A hegedűszó és a jókedvű táncosok máris hazai hangulatot keltettek.

Éppen ezért megkezdtük az ünnepélyes megnyitót, a düsszeldorfi Wim wenders Gimnázium diákjai énekelték magyarul a tavaszi szelet, a beszédek után pedig egy hatalmas tortát oszthatttunk el. Még a torta el sem fogyott, mikor Palya Bea csodálatos sajátos dallamaival már a színpadon volt. Az első este igazán ígéretesre sikerült és sokakat maradandó élménnyel gazdagított.

A hungarikum sátor

Köszönjük szépen Wilfried Meyer fotósnak, hogy megosztotta képeit velünk!

Péntek

A piac ugyan már 10:00-től nyitvaállt, délutántól a Flaskabanda kezdte magyar népzenével jelezni, hogy a düsszeldorfi Marktplatz-on valami különleges zajlik.

A Karavánfamília romazenével még az eső ellenére is sok vidám táncost csinált a közönségből. 

Ezt követve az oSKAr zenekar pikáns ska zenével, majd DJ Emka zseniális válogatásaival gondoskodott róla, hogy elfelejtsük a hétköznapokat.

Standok

a Szombatot…

Mondhatjuk az egyik leg tartalmasabb napnak. A kölni iskola diákjai léptek fel, reggel. Nagy tisztelet a hozzátartozók igyekezetének, a tanárok önkéntes munkájának és természetesen a gyerekeknek. Az előadást egy ökumenikus istentisztelet követte.

A Flaskabanda és a gyerek néptánc mellett a fiatalabbak élményeeit a gyereksátor gazdagította.

A nap egyik fénypontja a Teqball asztal átadása. Ez a sportág ugyanis nem kis célt tűzött ki, olimpiai sportággá szeretné kinőni magát és ezen az úton biztosan halad előre. Lehet ez az asztal lesz a kezdete az első német Teqball-bajnok történetének?

Bársony Bálnt, fonogram díjas zenész zenekara, a Magyar Rapszódia Projekt növelte kultúrális programjaink színvonalát, Ezt követően pedig Csermer Boggie hazai popzenész adot koncertet.

Az estét DJ Emka zárta ismét, de még ez előt az előző két napról már imert tűzzsonglőröket csodálhatták meg a gyerekek.

Teqball

Vasárnapi bevásárlás

Aki eddig nem ejtette meg a vásárlást lehet meglepetés érte: már bizony volt olyan magyar termék amiket vagy hazatérve, vagy csak jövőre fog tudni megvásárolni. A magyar élelmiszerstandoknak ugyanis hatalmas sikere volt.

A több magyar iskola is bemutatkozott, egy élmény volt látni, hogy mennyien ápolják kultúránkat még mindig.

A Naim klezmer band egy nagyon színes előadással készült, Gütersloh fúvószenekara szintén nagyon élvezetes volt, hiszen nem csak német karneváli zene jelenti egy fúvószenekar repertoárját.

Az estet Harcsa Veronika és Gyémánt Bálint búcsúztatta, mi is megettük az utolsó kürtöskalácsunk, de még előtte kiosztottuk a közönség szavazatok alapján megítélt közönségdíjakat a legjobb standoknak.

Köszönjük szépen hogy ilyen szép időt tölthettünk együtt kedves fellépők és látogatók! Reméljük jól éreztétek magatokat! Jövőre találkozunk!